I'm disappointed...

Olyan hatalmas űrt okoz a hiányod.. Most kezd világossá válni bennem, hogy mennyire velem voltál.. mennyire bennem. Lételemem vagy. Fáj aludni, fáj fent lenni, fájnak a gondolatok. Rettenetesen féltem az első találkozástól. Féltem, ha rád nézek, könnyek szoritják majd el a szemem. Igy is lett. Végülis mindegy, hogy első találkozás, vagy második, vagy tizedik, semmivel sem könnyebb. Veled álmodom, benne vagy minden gondolatomban. Mindenki azt mondta, ne foglalkozzak ezzel, felejtselek el. Úgyis elmúlik. Több mint egy hónapja döntöttél úgy, hgy nem kellek. Furcsa számomra, hogy szakitás elötti nap, még annyira szerettél, öleltél,csókoltál, és egy pillanat alatt minden megváltozott. Biztos az én hibám is. Senki sem tökéletes. Mégis miért nem adtál lehetőséget változni? Érted megváltoznék.. Már végleg vége, tudomásul vettem. Nem tudok tenni ellene, pedig annyira szretném, ha mindent újra kezdhetnénk. Nem tudom mikor leszek képes másnak igy megnyilni, teljesen önmagam lenni. Melleted olyan ember voltam, mint amilyen mindig is akartam lenni. Neked megadtam magam. Teljesen mások vagyunk. Nem várok tőled semmit.Választ ugysem kaptam soha. Csak szeretném, ha tudnád, hogy az én érzéseim a mai napig nem változtak. Remélem minnél hamarabb túlleszek a nehezén. Szeretnék egy olyan napot végre, hogy nem te vagy minden gondolatomban, hogy önfeledten örüljek bármily pozitivumnak is ami velem, vagy a környezetemmel történik. Szeretném, ha minden úgy lenne, mint régen. Ha az elmúlt fél évet kitörölhetném a fejemből. Akkor nem fájna. De nem lehet. Mert bennem vagy.. Idővel nem fájdalomal fogok emlékezni. Ami volt az mind szép és jó. Csak legyek már túl rajta. És azt kivánom legyél nagyon boldog.

Kedvencek...

Quimby: Most múlik pontosan

Most múlik pontosan,

Engedem had menjen

Szaladjon kifelé belőlem

Gondoltam egyetlen

nem vagy itt jó helyen

nem vagy való nekem

Villámlik mennydörög

ez tényleg szerelem.

Látom, hogy elsuhan

felettem egy madár

tátongó szívében szögesdrót

csőrében szalmaszál

Magamat ringatom,

még ő landol egy almafán

az Isten kertjében

almabort inhalál

Vágtatnék tovább veled az éjben

Az álmok foltos indián lován

Egy táltos szív remeg a konyhakésben

Talpam alatt sár és ingovány

Azóta szüntelenőt látom mindenhol

Meredten nézek a távolba

otthonom kőpokol

szilánkos mennyország

folyékony torztükör

szentjánosbogarak fényében tündököl

Egy indián lidérc kísért itt bennem

Szemhéjain rozsdás szemfedő

A tükrökön túl fenn a fellegekben

Furulyáját elejti egy angyalszárnyú kígyóbűvölő.

Élet cél?!

Miután moziztunk a csajokkal, és kiürítettem a pénztárcám haza felé vettem az irányt.
A buszon ülve azon tűnődtem, vajon mit is jelent az, hogy élet cél?
Egy hideg téli estén, magamat nagyon okosnak gondolva próbáltam ismerkedni egy húszas éveit taposó férfival. Nagyon komoly gondolatmenetnek tartottam. Azóta az akkor még ismeretlen, most már havernak nevezett férfi gyakran emlegeti, és jókat mosolygunk rajta.
Mit lehet élet célnak nevezni? Terveket? Vágyainkat? Álmainkat? Furcsa.. ahány ember annyi vélemény. Minden korszak az életben, egy újabb célt jelent. Melyik marad meg a valóság küszöbén belül? Hány cél, hány vágy, hány gondolat nyúlik át egy olyan általunk kreált világba ami talán örökre elérhetetlen. Csak akkor jövünk rá, mi volt a célunk amikor már túl késő? Elérjük egyáltalán? Miért nem elég a pillanatnak élni? Miért kell tervezni? Miért nem elégedünk meg azzal a relytéjjel, hogy vajon mi lesz holnap? Van aki így él. Így is boldog. Figyelemre méltó szerintem, mert ebben a világban, tervek és előre kigondolt dolgok, és az őket követő események nélkül képtelenség élni. A rohanó életmód újabb formája a tervezgetés? 15évesen valaki eltervezi, melyik egyetemre jár majd, mivel keresi a kenyerét, hogy akar élni az elkövetkezendő 20évben. Ez nem korai? Egy 15évesnek nem az lenne a dolga, hogy szórakozzon, kipróbáljon új dolgokat, élvezze az életet? Komoly dolgokat varrnak a nyakunkba, nehéz ezekkel együtt élni, kiábrándító a korai görcsölés. Terveinket megvalósítva, céljainkat elérve önfeledten boldogok lehetünk? Vagy jönnek az újabb elvárások, tervek, célok esetleg álmok és vágyak? Vége lesz ennek egyáltalán? Egész életünket ez tölti majd be? Akkor elégedettek lehetünk, ha már késő lesz? Ha már csak arra tudunk vissza emlékezni mit csináltunk életünk során? Megfelelő lesz számunkra? Vagy csalódástól könnyes szemekkel gondolunk majd vissza ezekre az időszakokra? Lehetséges, hogy elpazarolt órák, percek lesznek. Másként kéne élni. Kár, hogy erre nevelnek, ezt tanítják, ezek az elvárások. Minél tovább fejlődik a társadalom annál nehezebb lesz megtalálni a boldogságot?!

Csak Te és Én

Azt hiszed, hogy valakinek fontos vagy.. Valakinek annyit jelentesz, amennyit neked Ő.. Azt hiszed bármit megtenne érted.. És rájössz, túl naiv voltál.. Kár, hogy azok a bizonyos "barátok" annyira befolyásolják.. Máshogy is alakulhatna.. Egyre többet érzed azt az aljas érzést, hogy te vagy a hibás, te taszítod el magadtól akiket szeretsz.. De lehet,hogy annyira tökéletes kapcsolatot szeretnél,hogy bele erőlteted azt, amit te akarsz elérni.. Végülis nem közösek a célok? Lehet túlságosan szeretni? Néha úgy érzem nem is akar látni.. Nincs szüksége rám.. A "barátai" szerint, én vagyok túl érzékeny.. Túl reagáltam.. Nem tudom.. Arra sem tudom a választ mi lesz velem, ha úgy dönt nem kellek már neki.. Azt tudom, hogy szeretem mindennél és mindenkinél jobban, de fogalmam sincs ő mit érez, vagy mit gondol.. Nem ilyen egy tökéletes kapcsolat.. máris ellent mondok ön magamnak. Nem tudom, most mi játszódhat le benne.. Órák óta ezen rágódom.. Azt biztosan tudja, hogy szeretem.

Barát Vagy Ellenség?

Honnan tudod, hogy önmagát adja? Honnan tudod, hogy az az ember akiben maximálisan megbízol, és mindent tud rólad nem ver át, nem használ ki?! Te mellettem voltál mindig ha szükségem volt valakire. Te mellettem voltál ha sírtam, ha nevettem. Bátran ki merem állítani, hogy te vagy a legjobb barátom. Hideg zuhanyként ért a multkori telefon beszélgetésünk. Csak egy apró szívességről volt szó. 5perces út lett volna. Te mégis megaláztál, mégis úgy beszéltél velem mint egy utolsó szemétládával. Soha nem bántottalak. Soha nem beszéltem veled csúnyán. Mindig önmagam adtam. Mindent elmondtam neked. Nem értem. Most melyik az igazi éned? A "barátaid" azt mondják : 'Ilyen az igazi.. Most adta önmagát.. Végre te is látod..' - Nem tudom elhinni. Velem mindig kedves, szelíd,érzékeny,megértő,gyengéd voltál. Mindig úgy beszéltél velem, mintha tőlem várnád a megoldást. És ez így volt jó. Melyik éned az igazi? Kérdezem , és komolyan várom a választ... Nekem szükségem van a legjobb barátomra. Arra, akit én ismerek. Létezik az a személy egyáltalán?

Dilemma..

Ami a tied , az csakis a tied? Ami a tied , az egyértelműen a tied? Egyből tudod, amint látod? Egyből érzed, hogy megrengeti világodat, hogy nincs más kiút, más választás,más lehetőség, egyetlenegy van? Letisztultan tárul eléd olyannyira, hogy gondolkodnod sem kell, magával ragad? Vagy látod, jön, közeledik,lemerevedsz, elöbb halvány, még erőtlen,aztán egyre határozottabban körvonalazódva győz le? Esetleg érzéketlen és vak vagy rá, már zsibbadt?Vagy elöbb éppen hogy az érzést, a reakciót az ellenkező pólusról ragadja meg, és az ellenszenv intenzitását érzed, távolodást, ellenküzdelmet, míg nem megvilágosodik, hogy nem előle,hanem elébe menekülsz? Hát mennyire érthetők? Követetők? Megbízhatók érzéseink? Mennyire helyesek vagy helytelenek, ha egyáltalán létezhet ilyen kérdés? Mennyire egyértelműek és mennyire ellentmondásosak? Mennyire homályosak, és mennyire világosak? Hát mennyire küzdelmesek? A teljességhez a magány visz, vagy annak az egyetlennek a megtalálása, ami a tied? Ha megtaláltad, feloldja a magányod? Érdemes-e, kell-e, lehet-e, szabad-e harcba szállnod vele? Mennyire telitalálatok aztán a döntéseink? Tétlen-passzívan nézzük vagy megragadjuk, nem engedjük? Magunktól, magunkból, önmagunkal együtt? Úgy lesz vajon örökké a mienk, ha küzdünk érte, megtartjuk, megőrizzük? Vagy úgy, ha szabadon útjára engedjük, ezzel gondolatban örökké magunkhoz láncolva? A lemondás köt össze, vagy a megtartás? A konkrét fizikai együttlét mindig magában hordozza a veszteség veszélyét? A gondolatbeli összefonódás átmenti a kapcsolatot az örökkévalóságba? Ez hát a dilemma.. Nem gyávaság-e lemondással kötődni? Nem egoizmus-e küzdéssel megtartani? Ha igazán kell, ha igazán a tied, csakis a tied, és örökké, akkor nem evidens-e, hogy együtt kell maradni és nem elválni, küzdeni a veszélyekkel, a következményekkel, itt e földön, e korban testközelben? Vagy ez földhözragadtság? Az volna az önzetlen bölcsesség, a bölcs önzetlenség ha hagyjuk, ha lemondunk és maradunk a magányban, az elválaszthatatlanság öröklétében, a szabadságot visszaadva?Lételem-e a szakítás? Vagy túlélhető-e az űr amit okoz?

Under or Over?

Elnézést kérek minden kedves olvasómtól, hogy csak most írok.. De az elmúlt két hetem tiszta katasztrófa volt. Hogy hasznossá tehessem magam unalmas délutánjaimon, évelején "beiratkoztam" színkörre, és elég nehéz helyzetbe került a csapat,úgyanis apa tartja az órákat. Mivel a kötelező pihenése miatt nem fejezhette be a színdarabot, nekünk kellett.. Két hét folyamatos munkával sikerült valamit összehozni... Minden napom reggel 5:20tól 21:00óráig tartott. Azt hiszem tapasztaltam mit is jelent valójában a fáradt szó.. Mind lelkileg, mind fizikailag. Mind1, az előadás nagyon jól siekrült a körülményekhez képest. Köszönöm színkörösök! Felvidított tegnap a gyönyörű napsütés és a kellemes idő.. Remélem ilyen is marad. Már nagyon várom a tavaszt. Igazság szerint más is felvidított.. Tulajdonképpen egy személyről van szó.. Aki else tudná képzelni, hogy mennyire oda vagyok érte.. Azt hiszem nem csak egy oldalú a dolog. Szeretném megköszönni egyes személyeknek, hogy ilyen nagy tűrőképességel rendelkeztek velem szemben az elmúlt időben.. Igérem gyakrabban írok majd.. :)

Merem állítani, hogy felhőtlenül boldog vagyok.. (egy kis megszokott pesszimizmus: kiváncsi vagyok meddig tart.?.) SOKÁIG SOKÁIG SOKÁIG :)

Természet..

Szilveszter napján , szebb jövőt és szebb évet kívántam magamnak és a kedves barátaimnak, mint az előző volt. Nem tudom figyeltétek e, de még egy pozitív bejegyzést sem sikerült összehoznom. De muszáj kiadnom magamból. Nem bírom tovább tartogatni az érzéseimet.

Édes apám holnap elhagyja a kórház falait. Nagyon várlak haza apa.. Ennek borzasztóan örülök. Mégis van bennem rettegés és félelem. A történtek súlya okozza tán? Vagy a túlzott kimerültség? De hát még csak hét eleje van, bírni kell, hajtani kell. Apáért, a csapatért, magamért.

Olykor jól esne kimenekülni a világból. Mindenki életéből. Elbújni és vissza sem nézni soha többé.. Csak nyári éjszakán feküdni egy stégen, lábat lógatni a kellemes vizű folyóba, hallgatni a bogarakat és bámulni a csillagokat.. A végtelenségig bámulni.. Egy pár perces zápor is elkaphat nem bánom, csak a nyugalmam akarom.. Az eső cseppek kopognak testemen, s érzem, hogy folyik végig az arcomon. De meg sem mozdulok.Felbecsülhetetlen percek - órák kerültek a birtokomba. Vissza sem akarok menni többé.. Nem kell a sablon, nem kellenek az unalmas hétköznapok.. Nem kellenek az aggasztó gondolatok és a csalódások. A világtól elzárva, és mégis annyira benne, annyira a közepén, a vér keringésében. Mikor könnyeit hullatja eső formájában, és ragyog ránk gyönyörű mosolya a fényes napsugarakban. Ahogy összeszakad, megtörik, ahogy elege lesz mindenből év milliókig nyel és tűr.. és egyszer csak kirobban.. Aprócska semmiség az amit mi érzékelünk a természetből. Hatalmunk alatt akarjuk tartani és irányítani. Mint minden mást a hétköznapokban, a munkánk és életünk során.. Egy hatalmas érző lélek az élő példa az emberek fájdalmára. Hatalom és irányítás.. Ezt tanuljuk ki, ezt csépeli belénk a média.. Lassan már ezt oktatják az iskolákban is. Eltörpül mellette az érzelem, a szerelem, szeretet, vágyakozás. Amit a természet oly tisztán és őszintén mutat, érzékeltet...

Én csak érezni szeretnék..

...

A napjaim két részre lettek osztva. A látogatási időre, és minden másra. Nem értem. Egyszerűen nem bírom felfogni miért kellett ennek történnie. Már most rettenetesen hiányzik. Csak reménykedni tudok, hogy nem lesz komolyabb.. És hetek múlva haza engedik. Anya mellette van. Én is szeretnék ott lenni, de tudom ez lehetetlen. Nekem suliba kell járnom, tanulnom kell és a minden napjaimat élni. Úgy szeretném tudni, hogy mi van vele.. Minden egyes másodpercben ő van az eszemben.. Ki kell tartanod! Erősnek kell lenned! Nem teheted ezt meg velünk, nem hagyhatsz itt minket! Még nem!! Szeretlek Apa!!!

Angyal

Egy angyal. Ez sok más gondolat mellet kavarog a fejemben. Téveszme, hogy az emberek angyalok. Az emberek meg sem tudják közelíteni az angyalok jóságát. Az emberekre vigyáznak. Figyelik őket, nap, mint nap. Tudom, hogy te ember voltál, most mégis angyal vagy. Az én angyalom. Te vigyázol rám, te óvsz engem. S én mégis csalódást okozom, könnyeket csalok a szemedbe. Hiszen ember vagyok. Olykor nem gondolok erre. S azt hiszem az egész világ ellenem, van. De rá kell jönnöm, hogy én vagyok a világ ellen. Ez a felismerés fájdalmas, de korántsem akkora fájdalom, mint amikor téged veszítettelek el. Esténként megsiratlak. De ezzel nem lesz jobb. Tudom, hogy velem vagy. Hisz angyalom vagy. Mégis oly távol érezlek magamtól. Példamutatóan kéne élnem, vagy ha nem is példamutatóan, de a javítható hibákat kiküszöbölve. Erre tanítottál. Én csak ember vagyok. És érzem, nem leszek angyallá. Abban viszont teljesen biztos vagyok, hogy te mellettem leszel akkor is, ha bármilyen szörnyűséget is elkövetnék. A létem egy része ugyanis elveszett mikor elmentél. S ez teljes sosem lesz már, mert a létem része benned van. Más nélküled élni. Hiányzik a napomból a látogatás, foglalkozás, átnevetett éjszakák, vagy éppen veszekedések. Nincs reggel sem éjszaka anélkül, hogy ne lennél a gondolataimban. Te.. aki angyal vagy. S vigyázol rám amíg élek. Te.. Aki nagymama, anya, testvér és barát voltál számomra. Bárki igyekszik, ezt senki nem pótolja. Senki nem tudja. És most angyalként vigyázol hiszen létem benned van.
Te aki.. angyal vagy.
Te aki.. a nagymamám voltál.

Szürke Hétköznap part.2

Sokszor eszembe jut az átlagos közhely és mocsok közt, hogy mi lenne ha..

Minden egyes boldog perced, egy 10perces fájdalom követne.

Ha minden álmod, vágyad egy pillanat alatt szertefoszlana.

Mi lenne, ha nem tudnád elmondani Neki, hogy számodra csak Ő van.

Mi lenne, ha nem beszélhetnél Velük többet, akik számodra bizalmat és nyugalmat adnak.

Mi lenne ha a siker és karrier mellett elfelejtenéd azt, ami a legfontosabb.

Elfelejtenél érezni.

Na ez is egy nyálas,depis bejegyzés lett, de valójában több annál. Számomra több. Nem akarom, hogy ez bekövetkezzen. Nem akarom ezt átérezni. Nem akarok soha többé ürességet. Nem akarok többé elveszíteni senkit. Csak egy spontán, boldog, érzésekkel teli kiegyensúlyozott jövőt. Élvezni az élet apró örömeit.

Mivel újra single vagyok, egy két útmutató :

Ha egy férfi vacsorázni hív, és nagy nehezen belemegyek, de a férfi a fő fogás után nem kérdezi meg, hogy kérek e desszertet és egyből a számlát kéri, az a legsúlyosabb esetnek számít. A férfi eme tette ugyanis bizonyítéka szűklátókörűségének, figyelmetlenségének,egoizmusának és smucigságának. Ebbe a kategóriába tartozik az is, ha a férfi az első randin anyagi kérdéseket feszeget. Ezzel pragmatikus és profán területre vezényli a beszélgetést, és megöl minden meghitt felhangot. Ha nem kísér haza. Ha nem elég kifinomult, nem fogalmaz elég árnyaltan. Ha kilátszik a zoknija, és nem passzol az öltözékéhez. Ha a volt kapcsolatát ecsetelgeti. Undorító,ha egy romantikus pillanatban a férfi bejelenti, hogy éhes, álmos esetleg pisilnie kell. Az sem nyerő ha beszélgetés közben ásítani mer. Még súlyosabb vétség ha ásít, és kezét nem teszi a szája elé. Ha finomkodó. Bár ha túl aberrált az is baj. Ha a férfi közhelyekben beszél, pl: Úgy jöttél az életembe, mint derült égből villám csapás. Ezzel aztán minden esélyét elszúrta az ellenkező nem. Ha a férfinak koszos a körme, vagy leeszi magát. Ha kilóg az orr szőre. Ha a férfi az első csók után a lakásába akar felvinni, valami gyenge ürüggyel.Ha nincs ötlete az esti programhoz, de váratlanul érkezik. Ha képtelen a küzdelemre egy nőért.

Valójában elég egyetlen rossz mondat. A helyzet tehát nem egyszerű.

Szürke Hétköznap Part.1

Ismét suliban.. Átmeneti elmezavar nem meglepő, egy ilyen hétvége után.. A vasárnapom semmit tevéssel telt. Tanulhattam volna,de nem volt kedvem. Miután túlestem egy rettentő unalmas családi ebéden, alig vártam, hogy gép közelbe kerülhessek.. Sms-eztem egy bizonyos személlyel, ő mondta, hogy majd msn-en folytatjuk.. Na hát nem lett belőle semmi. Mind1. Megismertem viszont egy kedves aranyos srácot.. Akinek a blogja megtalálható az oldalamon. Olvassátok, jókat ír. Beszélgettem még számomra kedves emberekkel. Beleuntam. Olvastam, beleuntam,írogattam,beleuntam. Most pedig infón ülök és az ébren maradásért küszködöm. Semmi kedvem itt lenni. Igazából semmihez nincs kedvem. Várom, hogy haza érjek és beszélhessek valakivel. Bár nem hiszem, hogy fogunk valaha aktív beszélgetést folytatni.. Talán már túl vagyok rajta. Már csak a sulin legyek túl, és akkor jó lesz. Nem tudok semmi konkrétumot írni.. Majd este, vagy akkor sem

Szép napot mindenkinek.

Egy Kevés Kedvetlenség

Hirtelen elegem lett mindenből az összes emberből a tétlen életemből.. Úgy érezem hogy valami húz le a mélybe és semmi sincs ami megállítana.. Mintha egy zsúfolt terem közepén állnék torkom szakadtából ordítva és még csak fel sem néz senki.. Kész röhej ez a világ..

48 Óra Kavarodás..

Vita a szülőkkel.. Átlagos rutinnal kezelni nem mindig egyszerű.. Főleg, ha az ember nem alszik 26órája.. Elérve célomat elindultam otthonról sejtettem, hogy nem lesz minden oké.. Influenzával és arcüreg gyulladással lázasan és fáradtan. Végre barátok között, remek fogadtatás kedves ismerős arcok. Kis lelkiismeret furdalással ugyan de beindult a buli. Gyógyszerre alkoholt inni nem egy szerencsés dolog, mint kiderült. Ugyanis hatalmas film szakadás. A jó buliból rém álom. Külső szemmel figyeltem az eseményeket. a Képek homályosan összefolytak szemeimben. A barátaim boldogsága, jókedve és kötetlensége jó érzéssel töltött el. Féltékenység és szomorúság is egyaránt helyet kapott ez a megnyugtató kellemes érzés mellé. Sok gondolat kavargott a fejemben, egyik sem tisztán kivehető. Üres poharak tömkelegét láttam magam előtt. Aztán még egy kör. -Köszönöm már nem kérek. Nem bírom.. - Nem tudom a történteket idő rendbe rakni. Egy srác bekörnyékezett. -Bocs van barátom. - És már tovább is ment. Az alkohol hatására nyilván. - Kimenjünk sétálni?-szólt egy ismerős hang. -Igen.. az jó lenne.. -Sétálunk kabát nélkül pólóban a mínusz fokokban. Nem érdekelt. Nem érdekelt hol vagyok,s miért.. Beszélgettünk a szintén kissé illuminált állapotban lévő barátommal, csak úgy dőlt belőlem minden. Akarva akaratlanul meséltem neki problémáimat. Feszült figyelemmel hallgatott megértően nézett.. Össze bújtunk nagyon fáztunk. Érdeklődött és ez jól esett. Aztán film szakadás. Arra eszmélek fel, hogy megcsókolt,vagy én őt nem is tudom.... Próbáltam elengedni, de talán nem is akartam. Csak azt hajtogattam, nekem van barátom. Kedvesen megsimogattam az arcát, majd vissza mentünk a többiekhez. Értetlenül állva nevettem a kevésbé humoros poénokon. Nem értettem, hogyan történhetett meg. Én nem ez vagyok.. Vagy mégis? a következő kép már csak az, hogy a buszon ülök.. Haza érve a józanodás időszaka jött. Majd mély álomba zuhantam. Ma súlyos fejfájással ébredtem. Rohanás,öltözés,gyors fog mosás, és nyomás az edzésre. 2óra Ugra bugra után végre itthon. Fáradtan és másnaposan. A gondolataimban csak egy dolog jár: Ez hogy történhetett?

Vége van..

És amikor már úgy érzem nem is ismerem őt. Amikor bármit tesz zavar. Zavar, ha azt mondja szeretlek, zavar, ha azt mondja hiányzol. Mert nem hiszek neki. Persze magamat hibáztatom,hogy már nem érzem ugyanazt. Próbálok tenni ellene. Próbálom elhitetni magammal, hogy szeretem, hogy majd jobb lesz, és a szerelmünk túlvészel mindent. De miközben ezt teszem egyre jobban távolodik tőlem. Pedig én nem akartam. Nem akartam, hogy elmúljon ez az érzés, amire olyan nagyon vártam. Amikor végre megtaláltam benne a boldogságom. Nélküle olyan, mintha üres lennék belül. Közben jól esik. Örülök, hogy kiadom végre az érzéseimet nem csak tűröm azt, amit ő teljesen természetesnek tart. Megaláz anélkül, hogy ő észrevette volna. Kirekeszt az életéből megszokottnak álcázott ürügyekkel. És én még mindig csak tűrök,mert az érzéseim irányítanak. Aztán egy reggel felkeltem, és elkezdtem nyitott szemmel járni. Az egyszerű hétköznapi dolgoknál kezdődött. Zavart ahogy beszél, zavart,hogy levegőnek néz a barátai előtt, zavart, hogy úgy viselkedett mintha a játékszere volnék. És kezdődtek a viták, melyekben a hibás természetesen csakis én voltam. Egy újabb nap, egy újabb csalódás... Mégsem tudok vele szakítani. Félek, hogy elvesztem. Félek, hogy egyedül maradok, félek a hiánytól. Félek attól, hogy ez az érzés, amit ő adott, ez a kötődés, meghittség, alázat (ami mellesleg már rég nincs) nem lesz többet, és megint annyi átsírt éjszakám lesz.

Ahogy rá gondolok, már nem dobban meg a szívem, ami csak egyet jelent..

Vége van..

Talán Egyszerübb

Amikor úgy érzed, hogy szét hasad a fejed, mert csak tömnek a sok hülyeséggel és nem mondhatod el a véleményed. Nincs kinek elmondanod. Hiszen mindenki csak a saját világában él, senkit nem érdekel mi van veled, olyankor talán jól jön egy blog. Lehet,hogy egyszerűbb.

Egy nagyon jó barátom adta az ötletet. Ha éppen nincs is lehetőségünk beszélni, mindig tudjunk egymás érzéseiről, és ez jó, hogy mások is olvashatják és tudhatnak a gondolataimról, még izgalmasabbá és érdekesebbé teszi a helyzetet..