Angyal

Egy angyal. Ez sok más gondolat mellet kavarog a fejemben. Téveszme, hogy az emberek angyalok. Az emberek meg sem tudják közelíteni az angyalok jóságát. Az emberekre vigyáznak. Figyelik őket, nap, mint nap. Tudom, hogy te ember voltál, most mégis angyal vagy. Az én angyalom. Te vigyázol rám, te óvsz engem. S én mégis csalódást okozom, könnyeket csalok a szemedbe. Hiszen ember vagyok. Olykor nem gondolok erre. S azt hiszem az egész világ ellenem, van. De rá kell jönnöm, hogy én vagyok a világ ellen. Ez a felismerés fájdalmas, de korántsem akkora fájdalom, mint amikor téged veszítettelek el. Esténként megsiratlak. De ezzel nem lesz jobb. Tudom, hogy velem vagy. Hisz angyalom vagy. Mégis oly távol érezlek magamtól. Példamutatóan kéne élnem, vagy ha nem is példamutatóan, de a javítható hibákat kiküszöbölve. Erre tanítottál. Én csak ember vagyok. És érzem, nem leszek angyallá. Abban viszont teljesen biztos vagyok, hogy te mellettem leszel akkor is, ha bármilyen szörnyűséget is elkövetnék. A létem egy része ugyanis elveszett mikor elmentél. S ez teljes sosem lesz már, mert a létem része benned van. Más nélküled élni. Hiányzik a napomból a látogatás, foglalkozás, átnevetett éjszakák, vagy éppen veszekedések. Nincs reggel sem éjszaka anélkül, hogy ne lennél a gondolataimban. Te.. aki angyal vagy. S vigyázol rám amíg élek. Te.. Aki nagymama, anya, testvér és barát voltál számomra. Bárki igyekszik, ezt senki nem pótolja. Senki nem tudja. És most angyalként vigyázol hiszen létem benned van.
Te aki.. angyal vagy.
Te aki.. a nagymamám voltál.