Dilemma..

Ami a tied , az csakis a tied? Ami a tied , az egyértelműen a tied? Egyből tudod, amint látod? Egyből érzed, hogy megrengeti világodat, hogy nincs más kiút, más választás,más lehetőség, egyetlenegy van? Letisztultan tárul eléd olyannyira, hogy gondolkodnod sem kell, magával ragad? Vagy látod, jön, közeledik,lemerevedsz, elöbb halvány, még erőtlen,aztán egyre határozottabban körvonalazódva győz le? Esetleg érzéketlen és vak vagy rá, már zsibbadt?Vagy elöbb éppen hogy az érzést, a reakciót az ellenkező pólusról ragadja meg, és az ellenszenv intenzitását érzed, távolodást, ellenküzdelmet, míg nem megvilágosodik, hogy nem előle,hanem elébe menekülsz? Hát mennyire érthetők? Követetők? Megbízhatók érzéseink? Mennyire helyesek vagy helytelenek, ha egyáltalán létezhet ilyen kérdés? Mennyire egyértelműek és mennyire ellentmondásosak? Mennyire homályosak, és mennyire világosak? Hát mennyire küzdelmesek? A teljességhez a magány visz, vagy annak az egyetlennek a megtalálása, ami a tied? Ha megtaláltad, feloldja a magányod? Érdemes-e, kell-e, lehet-e, szabad-e harcba szállnod vele? Mennyire telitalálatok aztán a döntéseink? Tétlen-passzívan nézzük vagy megragadjuk, nem engedjük? Magunktól, magunkból, önmagunkal együtt? Úgy lesz vajon örökké a mienk, ha küzdünk érte, megtartjuk, megőrizzük? Vagy úgy, ha szabadon útjára engedjük, ezzel gondolatban örökké magunkhoz láncolva? A lemondás köt össze, vagy a megtartás? A konkrét fizikai együttlét mindig magában hordozza a veszteség veszélyét? A gondolatbeli összefonódás átmenti a kapcsolatot az örökkévalóságba? Ez hát a dilemma.. Nem gyávaság-e lemondással kötődni? Nem egoizmus-e küzdéssel megtartani? Ha igazán kell, ha igazán a tied, csakis a tied, és örökké, akkor nem evidens-e, hogy együtt kell maradni és nem elválni, küzdeni a veszélyekkel, a következményekkel, itt e földön, e korban testközelben? Vagy ez földhözragadtság? Az volna az önzetlen bölcsesség, a bölcs önzetlenség ha hagyjuk, ha lemondunk és maradunk a magányban, az elválaszthatatlanság öröklétében, a szabadságot visszaadva?Lételem-e a szakítás? Vagy túlélhető-e az űr amit okoz?

Under or Over?

Elnézést kérek minden kedves olvasómtól, hogy csak most írok.. De az elmúlt két hetem tiszta katasztrófa volt. Hogy hasznossá tehessem magam unalmas délutánjaimon, évelején "beiratkoztam" színkörre, és elég nehéz helyzetbe került a csapat,úgyanis apa tartja az órákat. Mivel a kötelező pihenése miatt nem fejezhette be a színdarabot, nekünk kellett.. Két hét folyamatos munkával sikerült valamit összehozni... Minden napom reggel 5:20tól 21:00óráig tartott. Azt hiszem tapasztaltam mit is jelent valójában a fáradt szó.. Mind lelkileg, mind fizikailag. Mind1, az előadás nagyon jól siekrült a körülményekhez képest. Köszönöm színkörösök! Felvidított tegnap a gyönyörű napsütés és a kellemes idő.. Remélem ilyen is marad. Már nagyon várom a tavaszt. Igazság szerint más is felvidított.. Tulajdonképpen egy személyről van szó.. Aki else tudná képzelni, hogy mennyire oda vagyok érte.. Azt hiszem nem csak egy oldalú a dolog. Szeretném megköszönni egyes személyeknek, hogy ilyen nagy tűrőképességel rendelkeztek velem szemben az elmúlt időben.. Igérem gyakrabban írok majd.. :)

Merem állítani, hogy felhőtlenül boldog vagyok.. (egy kis megszokott pesszimizmus: kiváncsi vagyok meddig tart.?.) SOKÁIG SOKÁIG SOKÁIG :)