Várok.. még én sem tudom mire...
Akarva, akaratlanul elkezdtem leltárt végezni magamban. Az alapkérdéseket már ismered: honnan, hová és miért? Kapcsolataimról, terveimről, érzéseimről csak, hogy reálisan lássam a helyzetet. Tisztán kell látnom. Magam és Más miatt is. Ismeretekre van szükségem. Tudnom kell ki vagyok! Megkell tapasztalnom, hogy minden önző törekvésem, vágyam gátol abban, hogy igazi önvalómat, a lelkemet megismerjem. Gátol a továbblépésben, de még el sem döntöttem igazán. Pedig ez elég véglegesnek tűnik. Majdnem két hete vesztettem el a józanságom. Azóta már a szervezetem is kezdi feladni a szolgálatot. Csak egy kis gyomorideg. Itt másról van szó. Akarom? Igen, akarom! Kell? Igen, kell! .. mert azt hiszem szükségem van rá... ezek az illúziók, belső késztetések, ezek a gondolkodásmódok, jelentik a tudat, a lélek rabságát. Gyakorlatilag ez a mai ember egyik rabsága. Magányosságában olyan tervet kreál, olyan valósnak vélt érzelmekkel bástyázza körül magát, ami vagy soha nem fog beteljesedni, vagy, ha mégis eléri azt, már nem lesz rá szüksége. Megkapja, de valójában már el is dobta. Mert ami van, az mindig lehet kevés, és mindig lehet elég is. Aki ismer tudja, hogy hajlamos vagyok a két szék közé esni. Azt már tudom, hogy hiába az enyém amire vártam, mégsem tesz boldoggá vagy teljessé. Normális, ha a komprpmisszumkészség megalkuvássá válik? Ez okozza a belső forradalmat,valami amire sokáig vártam beteljesült, de nem tudom elhinni, hogy valóban erre volt szükségem. Lehetőség vagy kényszer? Jelen esetben mindegy. A rég ismert szabadságvágy, vagy félelem? Nem akarlak bántani, de hitegetni sem. Őszinteséget fogadtam, bár most mégis nehezemre esik betartani. Nem hazugságokkal takarózom, csak egyszerűen képtelen vagyok megosztani veled az életem. Azt hiszed ismersz, hogy kiismertél közben semmit nem tudsz rólam. Mert előkerült a jó öreg "álarc" a színjáték, pedig már rég nem bújtattam el önmagam. Talán csak nem akartam elrontani, azt akartam, hogy olyannak láss amilyen nem vagyok, nem akartam, hogy csalódj. Most viszont a saját csapdámba estem. Úgy tűnik nem vagyunk egymásnak valók, te túl jó vagy, csak nem nekem. Lehet, hogy pont a jóságod juttatott el idáig? A te hibád..... Az én hibám... Mire van szükségem? Mennyivel könnyebb lenne,ha...

Várok..