Olyan hatalmas űrt okoz a hiányod.. Most kezd világossá válni bennem, hogy mennyire velem voltál.. mennyire bennem. Lételemem vagy. Fáj aludni, fáj fent lenni, fájnak a gondolatok. Rettenetesen féltem az első találkozástól. Féltem, ha rád nézek, könnyek szoritják majd el a szemem. Igy is lett. Végülis mindegy, hogy első találkozás, vagy második, vagy tizedik, semmivel sem könnyebb. Veled álmodom, benne vagy minden gondolatomban. Mindenki azt mondta, ne foglalkozzak ezzel, felejtselek el. Úgyis elmúlik. Több mint egy hónapja döntöttél úgy, hgy nem kellek. Furcsa számomra, hogy szakitás elötti nap, még annyira szerettél, öleltél,csókoltál, és egy pillanat alatt minden megváltozott. Biztos az én hibám is. Senki sem tökéletes. Mégis miért nem adtál lehetőséget változni? Érted megváltoznék.. Már végleg vége, tudomásul vettem. Nem tudok tenni ellene, pedig annyira szretném, ha mindent újra kezdhetnénk. Nem tudom mikor leszek képes másnak igy megnyilni, teljesen önmagam lenni. Melleted olyan ember voltam, mint amilyen mindig is akartam lenni. Neked megadtam magam. Teljesen mások vagyunk. Nem várok tőled semmit.Választ ugysem kaptam soha. Csak szeretném, ha tudnád, hogy az én érzéseim a mai napig nem változtak. Remélem minnél hamarabb túlleszek a nehezén. Szeretnék egy olyan napot végre, hogy nem te vagy minden gondolatomban, hogy önfeledten örüljek bármily pozitivumnak is ami velem, vagy a környezetemmel történik. Szeretném, ha minden úgy lenne, mint régen. Ha az elmúlt fél évet kitörölhetném a fejemből. Akkor nem fájna. De nem lehet. Mert bennem vagy.. Idővel nem fájdalomal fogok emlékezni. Ami volt az mind szép és jó. Csak legyek már túl rajta. És azt kivánom legyél nagyon boldog.
