Érzelmek.. drog nélkül, tisztán. Mint mindig.
Érzem. Végre elkezdődött. Ha idegi nyomorúságban is, de végre sikerül.
Érzem. Van valami ami még hiányzik, de kezdek megnyílni.
Eddig is sok mindent elmondtam, de most kezdenek megismerni.
Próbálok ésszerűen gondolkodni.
Hová tartozunk? Egy helyre? –Igen.
Mindig is tudtam, hogy én hová szeretnék tartozni, akármi legyen.
Nem tudom, hogy Ő ott fent mit szán nekem. Milyen sorsot.
Amíg tudom kontrollálni, addig megteszem. Annyi őrültséget csinálok.
Más társaságban, másfajta viselkedés. Megfelelni vágyás. Nem értem ezt. Komolyan erre lenne szükség? Akkor inkább kiszállok.
Össze vagyok zavarodva. Elszoktam már az érzelmektől, de valami előidézte.
Jó lenne megtudni mi volt az. Jobban tudnék reagálni. Megérteném a reakcióimat.
Egyszer pozitív, másszor negatív. Szörnyen bosszantó.
„Mi ez a furcsa idegen illat?
Mi ez a gyilkos szándék,
Mi ez a furcsa idegen ösztön?
Veszélyes játék..”
Mennyire igazak ezek a sorok… furcsa.. Nem tudok rá jönni mi történik bennem.
Minden ami kell nekem, benne van ebben az érzésben ami ellepte a lelkem:
A rossz, a jó.
A kísértés, a csábítás.
A titok, az izgalom.
A félelem a játék
A szenvedély, a harag.
Mindaz amire szükségem van. Csak add nekem..
Bűnös vagyok. Tudod. Nem kell, hogy elmondják. Nekem ez a szabad írás!
Minden ellened szól. Még az én apró helyre menekült lelkem is tudja
. Hiába. Nem akarsz nem létezni. Az ördög most mind rákapott legyengült lelkemre. Szenvedni akarsz?
Tedd. Legalább nevetnek egy jót.
Az emberektől más nem telik. Nem értetted soha.
Szabad írás. Igen!
Hiába magyarázom, hogy nem kell, ha nem jött volna semmi sem rázza fel elavult érzéseimet, magába roskadt szívemet. Hónapokon át elhitettem magammal, hogy ez a normális emberi lét.
Szörnyű visszagondolni mennyire szenvedhetett a lelkem.
Sokkal rosszabb.
Félelmetes.
Mintha a világtól egészen távol álltam volna, és a fejem felett lévő pusztulás a szélben felemészt.
Talán nem is baj, hogy most sem vagyok boldog.
Érzek!
