"Nem test vagyok, amelynek lelke van, hanem lélek, aminek van egy látható része, amit testnek hívnak. Ezekben a napokban, éppen fordítva, mint ahogy elképzeltem, sokkal inkább jelen volt ez a lélek. Nem mondott semmit, nem tett szemrehányást, nem is sajnált: csak figyelt.
Ma rájöttem, miért történt ez az egész: már jó ideje nem gondolok a szerelemre. Úgy tűnik, menekül előlem, mintha úgy érezné, hogy már nincs rá szükségem, mintha nem lenne szívesen látott vendég. De ha nem gondolok a szerelemre, semmi leszek.
Írnom kell a szerelemről. Gondolnom kell rá, gondolnom, írnom, és írnom a szerelemről- különben a lelkem nem bírja tovább."

Paulo Coelho

Ezért nem csinálhatom ezt tovább. Ezért nem mehetek bele ebbe a játékba amit te kínálsz nekem. Fiatal vagyok, tavasz van, szerelemre, boldogságra, ÉLETRE van szükségem. Amit te ajánlasz, az csupa kétség, 'barátság bonyolult érzelmekkel'. Nem hiszem, hogy ezt tőled várom el, nem hiszem, hogy az élet ugyanabban a korszakában tartunk. Ahogy te mondtad, Te nem vagy túl öreg hozzám, csak én vagyok egy kicsit fiatal hozzád. Tényleg minden perc felemelően fantasztikus amit veled töltök. Olyan gyorsan eltelik, hogy észre sem veszem. Úgy gondolom, ez egy tavaszi, érzésekkel, vágyakkal, tervekkel teli fellángolás. Ami ugyan még nem múlt el, de egyre jobban tudatosul bennem, hogy nekem nem erre van szükségem. A személyed kezd az életem részévé válni, akár barát, akár szerető személyében, de tudod egy nőnek nem elég az, hogy odaadod magad, meg nem is. Egy nőnek teljes egészében birtokolnia kell a férfit-persze ezt átvitt értelemben. Küzdeni kell azért, amit elakarunk érni. Én nem akarom annyira, hogy küzdjek, benned nem ébredt fel a vadászösztön. Felesleges túlragozni. A lelkemnek másra van szüksége. Nem Te vagy kevés, hanem az amit kínálsz. A szerelem lételem, előbbre való, mint a munka, mint a tervek, mint az iskola. A szerelem mindenek felett áll. A szerelem ütősebb a tudománynál. A szerelem az élet, az életem.